Szolgáltatói partnerprogramot indított a Skype

A sávszélességet hatékonyan felhasználó, hagyományos mobilokhoz is elérhető kliens-szerver alapú megoldással rukkolt el a Skype.

Világszerte számos távközlési szolgáltató tiltja a mai napig is a VoIP megoldások használatát, hiszen az a bevételeik jelentős részét lefölözheti. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a VoIP használatához korlátlan adatcsomag szükséges, mely jóval nagyobb haszonnal kecsegtet, mint a hagyományos percdíj alapú modellek, pláne ha a hívás más szolgáltató hálózatába irányul. A piaci verseny által kikényszerített átalánydíjas csomagok bevezetésével a legtöbb szolgáltató nyeresége erősen megcsappant, így a VoIP megoldásokkal együtt az internetopciók eladása, mint újabb bevételi forrás jelent meg a színen, ráadásul segítségével a szolgáltatók közötti végződési díjak megfizetése is elkerülhető.

A Skype által bejelentett partnerprogram (Mobile Partner Program) szolgáltatók részére kínál szerver-kliens alapú kulcsrakész megoldást, mely révén az adathálózatok erőforrásai is hatékonyabban kerülhetnek felhasználására. A Skype új megoldásának komoly előnye, hogy hagyományos mobiltelefonokhoz is elérhető, ráadásul a hatékonyabb hangátviteli megoldásának köszönhetően az akkumulátor üzemidőre és a hálózati terhelésre is jótékony hatással lehet. Nem utolsó szempont, hogy a Skype révén számos olyan hagyományos mobillal rendelkező ügyfél is rávehető a jóval magasabb profittal kecsegtető internetopciók aktiválásra, akik amúgy percdíjak terén sem jelentenének igen komoly bevételt.