Mobil hírek, érdekességek...

2011.okt.11.
Írta: kirchner Szólj hozzá!

Egymillió iPhone 4S egyetlen nap alatt

Az amerikai gyártó közleménye szerint minden várakozást felülmúlt az iPhone 4S iránti érdeklődés.

Az Apple legsikeresebb készüléke a tavaly nyáron bemutatott iPhone 4 volt, melyre az előrendelés első napján több mint 600 000 regisztráció érkezett. Úgy tűnik azonban, hogy a frissített kiadást még ennél is nagyobb érdeklődés övezi, hiszen az amerikai gyártó közleménye szerint 24 óra alatt több mint egymillió iPhone 4S került lefoglalásra, mely gyakorlatilag az első készletek kiapasztását is jelenti. Az Apple legelső partner szolgáltatója, az AT&T Wireless már tegnap kétszázezres érdeklődésről számolt be, vagyis a pesszimista elemzői várakozások egyelőre alaptalannak tűnnek.

Sony Ericsson – Ericsson nélkül?

A The Wall Streat Journal értesülései szerint hamarosan a Sony kezébe kerülhet a teljes Sony Ericsson.

A Sony és az Ericsson 2001-ben a telefonos részlegek egyesítése mellett döntött, melynek első szülöttje – a korábban Ericsson T68 néven megismert – T68i lett. A két cég közös stratégiája hosszú ideig igen előremutatónak tűnt, ám a Memory Stick formátumához való makacs ragaszkodást és a szabványos microUSB és 3,5 milliméteres fülhallgató kimenetektől való elzárkózást végül már nem tudta ellensúlyozni a Walkman és a Cyber-shot márkanevek ereje. Az iPhone által okozott piaci sokkot a cég ugyan kiheverni látszik, ám a The Wall Street Journal értesülései szerint a japán óriás egyáltalán nem elégedett az elmúlt évtized eredményeivel, éppen ezért az Ericsson felének megvásárlását tervezi. Az oldal szerint a Sony nagyjából 1,3 és 1,7 milliárd dollár közötti összegért vásárolhatja meg a kapcsolódó szabadalmakkal együtt, melyet követően az internettáblák és a telefonok is házon belül készülhetnek. A pletykákat egyelőre sem a Sony, sem az Ericsson, sem pedig a Sony Ericsson nem erősítette meg.

Galaxy Note: November közepétől

Az Egyesült Királyságban már november 17-én piacra kerül a dél-koreai gyártó gigászi táblagép-okostelefon hibridje.

A Samsung közleménye szerint a tervezettnél néhány héttel korábban, már november 17-én piacra kerül Galaxy Note, mely az okostelefonok és internettáblák határmezsgyéjén foglal helyet. A nettó 500 angol fontos, azaz hazai áfát feltételezve bruttó 208 000 forintos kezdőár ugyan kissé magasnak tűnik, ám közvetlen vetélytárs hiányában akár ennyiért is kelendő lehet . A lehetőségekhez mérten karcsú kialakítású, Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugvó készülék 5,3 hüvelykes, 800x1280 képpontos Super AMOLED kijelzőt, TouchWiz 4.0 kezelőfelületet, GPS, WLAN (802.11b/g/n) és Bluetooth 3.0 modult, HSPA+ átviteli képességet, 1,4 GHz-es kétmagos processzort, illetve 16 vagy 32 GB belső memóriát kapott.

süti beállítások módosítása