Betiltották több iPhone modell értékesítését Kínában

Igaz, a Qualcomm-Apple perben előzetes döntés született csak. Cupertino fellebbez, és szoftveresen kerülheti ki a tiltást.

Az iPhone X mindent újraír az Apple okostelefonok történetében

A Qualcomm többfrontos jogi háborút vív szabadalmi és trösztellenes témában, és az elmúlt években az Apple-lel is elmérgesedett a viszony - főleg az után, hogy Cupertino teljesen átállt az Intel modemek használatára. A Qualcomm azzal vádolta meg egykori megrendelőjét, hogy kritikus információkat közölt az Intellel modemjeiről, de Kínában most más fronton ért el fontos sikert, írja a Reuters.

 
Egy helyi bíróság úgy találta, hogy több régebbi iPhone modell is megsértett pár Qualcomm szabadalmat (pl. a fotók átméretezésére vagy az alkalmazásmenedzsmentre vonatkozóan az érintőképernyőn), és eltiltotta az Apple-t készülékei értékesítésétől, az iPhone 6s-től kezdve az iPhone X-ig. Mivel azonban ez egy előzetes döntés, ami ellen az Apple fellebbez, és az ügy akár évekig elhúzódhat, a Reuters szerint nem kell attól tartania Cupertinónak, hogy valóban le kell vennie a telefonokat a kínai polcokról.

Függőleges, kiemelkedő kamerapúp, üveg hátlap, négy LED: hátul is változtak a dolgok


A Gizmochina szerint az Apple egyébként egy szoftverfrissítéssel, így a szóban forgó szabadalmak kikerülésével is megoldhatja, hogy régebbi termékeit biztosan árulhassa Kínában. "A Qualcomm törekvése termékeink betiltására újabb kétségbeesett lépés egy illegális tevékenységeket folytató vállalattól, amely világszerte vizsgálat alatt áll." - áll az almás cég reakciójában. A Qualcomm természetesen máshogy látja a dolgot: "Az Apple továbbra is szellemi tulajdonunk haszonélvezője, miközben nem hajlandó ezért kompenzációt fizetni." Folytatás következik...

Címkék: apple